Quantcast
Channel: Étrend kiegészítő – Egészséges életmód
Viewing all articles
Browse latest Browse all 25

Testi és lelki gyógyulás

$
0
0

Heal (gyógyítás, gyógyulás) című filmBármilyen problémával küzdünk, az első legyen az, hogy szakemberhez fordulunk. Ez lehet a körzeti orvosunk, egy pszichiáter vagy akár egy ügyvéd – problémától függően. Ezután viszont érdemes egy kicsit felnyitni a szemünket és körbenézni. Az egészséget tekintve két dolgot szokott mondani a szakértő: diagnózis és prognózis.

A diagnózisban hihetsz, hiszen az megmondja, hogy éppen milyen problémákkal küzd a tested. Ezek a tények, vagy ha úgy tetszik a jelened, a kiindulópontod. Innen indulhat a gyógyulás folyamata. Ennek a folyamatnak a kimenetelére szoktak jósolni. Ezt hívják prognózisnak. A prognózisban ne higgy. A prognózis az, amikor valaki azt mondja: “még három hónapod van hátra” – honnan tudhatná?!

Így gyógyultak mások súlyos betegségekből

Nagyon sok eset vizsgálata során kiderült, hogy akik súlyos betegségekből meggyógyultak, az alábbi kilenc dolgot megtették – és mellette még sok minden mást is, de ezek közösek a gyógyultakban:

  • Radikális változtatás az étkezési szokásokon
  • Gyógynövények és étrend-kiegészítők használata
  • A saját egészség kézben tartása
  • Intuíció követése
  • Elfojtott érzések elengedése
  • A pozitív érzelmek növelése
  • A spirituális kapcsolat elmélyítése
  • Erős ok megfogalmazása az élethez
  • Átfogó társadalmi támogatás

Érdemes megfigyelni, hogy a fenti listából az első kettő fizikai, a többi lelki vagy érzelmi dolog. Ne vonjunk le ebből messzemenő következtetéseket, de az biztos, hogy a lelki egészség legalább olyan fontos, mint a testi.

Hagyományos orvoslás és alternatív módok

Nem kell sem az alternatív gyógymódokat, sem a nyugati orvoslást elmarasztalni. Mindegyiknek megvan a maga helye és ideje, és a kettőt nagyszerűen lehet párhuzamosan alkalmazni. Például egy perforáló vakbélnél azonnal hívjunk mentőt és hagyjuk, hogy az orvosok megmentsék az illető életét. Ilyen esetekben az érzelmek kezelése és egyéb holisztikus megközelítések nem segítenek. Ezeket, majd utólag lehet alkalmazni, és segíteni a betegnek a gyors felépülésben.

Viszont az is igaz, hogy a nyugati orvoslás önmagában a krónikus betegségeknél, például a rák, sok esetben nem tud kiemelkedő eredménnyel szolgálni. Alkalmazzunk inkább holisztikus megközelítést. Ilyen esetben a gyors segély nem segít. Ezek azok az esetek, amikor a két gyógymód kiválóan tud egymással párhuzamosan segíteni a betegnek – de ilyen esetben is forduljunk elsőként orvoshoz, mert az orvos véleményét és szakértelmét mindig meg kell hallgatni. Nem jobb egyik sem a másiknál. Az egyik ilyen, a másik megközelítés olyan, és a kettő együtt „csodákra” lehet képes.

A lélek egészsége

A gyógyulási folyamat sokkal gyorsabb, mint a megbetegedési – ez a gyógyulás szépsége. Ehhez viszont tudnunk kell azt is, hogy a lelki blokkok idővel fizikai blokká alakulnak. Ezeket a lelki blokkokat kell feloldani, és utána könnyebben szűnik meg a fizikai blokk is. A lelki blokk feloldását úgy csináld, ahogyan az neked a legjobb. Például vannak, akik zumbáznak, mások sámánhoz fordulnak, vagy fizikoterápiára járnak, esetleg elégetnek minden levelet az ex-férjtől. Mindegy. A lényeg, hogy fel tudd dolgozni, azt az érzelmet.

Amikor valaki beteg, akkor sokszor félelem van benne. Például fél megbocsátani, vagy fél kérni stb. Amíg ez a félelem van valakiben, addig nem fog tudni meggyógyulni. Valahogyan elő kell csalogatni a hála érzését. Miért pont a hála? Amikor valamit kapunk, ami számunkra kedves, automatikusan megköszönjük, hálásak leszünk. Ha hálát érzünk, mondjuk a gyógyulásunk iránt, akkor azt érezzük, hogy a gyógyulás már megtörtént. Mert a hálát mindig utólag érezzük.

Az idegrendszerünk reagál minden érzésünkre, méghozzá azonnal. A stresszre is, a nyugalomra is, a szeretetre és a hálára is. Rajtunk múlik, mit érzünk.

 

Ha tetszett a cikk, kérlek like-old (tetszikeld) facebook oldalunkat!

Forrás: Heal című film – http://www.healdocumentary.com/

 


Viewing all articles
Browse latest Browse all 25

Latest Images

Trending Articles